Oat Mill - zab és más

Oat Mill - zab és más

Zabpelyhes nyers süti eperrel

2016. április 04. - mimi_8005

instagramcapture_aff5f14c-d4bb-4447-9dcc-68bfc23041d0_1.jpg

Amikor megjelennek az első eprek a piacon, én azonnal veszek belőle. Persze, se az íze, se az állaga nem olyan, mint amilyennek lennie kellene, de vár otthon valaki, akinek édesmindegy milyen az eper. A kisfiam ugyanúgy imádja a kőkemény fagyasztott epret, mint az importot vagy a csodás szezonbelit. :)

Szóval, március végétől nálunk hetente egyszer-kétszer van a hűtőben. Ebből készült ez a nyers desszert is, ami sokkal jobb lesz magyar eperrel, bár az az igazság, hogy még így is nagyon finom.

Mindössze négy összetevős és mivel sütni sem kell, negyed óra múlva már ehetitek is.

Hozzávalók:

15 dkg datolya

3 dkg mandula vagy dió

2 evőkanál zabpehely (nagyszemű)

4-5 szem eper

A kimagozott datolyát aprítógépbe teszem a mandulával/dióval és a zabpehellyel. Hozzáadok 2 evőkanál vizet és addig járatom a gépet amíg összeáll egy masszává (majdnem tésztajelleggű lesz).

instagramcapture_c70fc9c2-35df-4306-9d83-1787300ec506.jpg

instagramcapture_9daba758-a944-4239-8b9d-2e4c1ff25424.jpg

A masszát sütőpapírra kanalazzuk és egy kanál hátuljával vagy egy késsel négyszögletesre egyengetjük (kb.15X10 cm-es lappá).

Az eperből két szemet pépesre törünk a többit vékonyra szeleteljük. A pépes epret a tészta alapra kenjük, majd kirakjuk a szeletelt eperrel. Éles késsel 6 kockára vágjuk és már lehet is enni. Ugye nem kell mondanom, hogy nyugodtan egyétek meg akár a felét is egyszerre. :D

instagramcapture_9d9e2623-7099-454f-9254-723d85c13059.jpg

instagramcapture_498cb528-c2b3-4cb6-b8be-afe3b7e45f9c.jpg

instagramcapture_828a9b79-8447-4f73-ab72-cd03a2057af6.jpg

A recept eredetije Martha Stewart weboldalán található.

A bejegyzés trackback címe:

https://oatmill.blog.hu/api/trackback/id/tr338556664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása