Oat Mill - zab és más

Oat Mill - zab és más

Csokis-banános sült zabkása

2016. június 05. - mimi_8005

instagramcapture_8d6e84d1-3cb2-4b1f-be59-1af69092e9bc.jpg

Folyton próbálkozom olyan zabos receptekkel, amit a Gyerek is megeszik. Eddig ez még nem sikerült olyan ételeknél, ahol a zab zabnak látszik. Most először viszont igen és én ettől olyan boldog vagyok. Jó, lehet hogy az eper is benne volt, mert azt meg imádja.

Arra figyeljetek, hogy nagyszemű zabpehelyből készítsétek (én ezt használtam) mert a finomszeművel egész más lesz az állaga. A nagyszeművel csodásan megpirult a teteje, mert az nem oldódik fel a folyadékban.

Szóval, hogy a receptről is mondjak valamit, ez egy csodás sült zabkása, aminek a teteje ropogós, az alja pedig krémes, tele olvadt csokoládéval és karamellizálódott banánnal. Az eper pedig ad hozzá egy kis frissességet. Nem egy nagy mutatvány összerakni, mivel egy bögrével meg egy kanállal 2 perc kimérni a hozzávalókat. Amíg sül, szépen lehet munkába készülődni, és akár magatokkal is vihetitek. Ez az adag nálunk egyszerre elfogyott (3-an vagyunk ugyebár), szóval duplázzátok, triplázzátok éhségtől és létszámtól függően.

Hozzávalók (2.5 dl-es bögrével mértem)

1 és 1/4 bögre NAGYSZEMŰ zabpehely

1-2 evőkanál édesítő

fél teáskanál fahéj

fél teáskanál őrölt vanília

fél teáskanál sütőpor

1 kisebb tojás

1.5 evőkanál kókuszolaj

1 bögre tej

1 banán

5 kocka étcsoki (curkomentes Wavel még mindig a tuti :))

egy marék eper + 1 kanál méz vagy juharszirup

Melegítsétek elő a sütőt 180 fokra, és készítsetek elő egy 6 mélyedéses muffinformát (ha nem tapadásmentes, vajazzátok ki). A banánt karikázzátok fel és osszátok el a formák aljában igazságosan. A zabpelyhet keverjétek össze a fűszerekkel, az édesítővel és a szódabikarbónával. A tojást enyhén verjétek fel egy villával és adjátok hozzá a tejet és a kókuszolajat, majd keverjétek össze a száraz hozzávalókkal. A csokit kockázzátok fel, és azt is adjátok a zabos keverékhez, majd osszátok el a muffinformákban (kicsit le is lehet nyomkodni kanállal). Tegyétek be a sütőbe kb. 35 percre. Amíg sül, az epret kockázzátok fel és keverjétek össze a mézzel/juharsziruppal. A kisült zabkását tálaljátok az eperrel. Isteni lesz, meglátjátok. :D

instagramcapture_50a74e91-0a87-4b9d-8995-1df30460668c.jpg

instagramcapture_87ef251c-e8f2-4119-96e4-9dd5a0bf846d.jpg

instagramcapture_a47f27af-67fc-423f-8150-7701ea7550a8.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oatmill.blog.hu/api/trackback/id/tr328770548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fruskacsa 2016.06.05. 18:53:17

Nagyon tetszik ez a recept, szívesen kipróbálnám, két kérdésem volna: banánt nem jobb villával összetörni és úgy elosztani, jobb ha karikázom? Hogy kell elképzelni a banánt sülés után: beleolvad a tésztába vagy az alján lesz egy banános réteg? Másik a csoki mennyisége: én étcsokipasztillát használok, meg tudnád becsülni a Te csokidat dekára? Köszi!

mimi_8005 2016.06.05. 19:27:08

@fruskacsa: Én maradnék a karikára vágottnál, több felület a karamellizálódasra. Kb. 4dkg volt a csoki így. Hajrá, próbáld ki.
süti beállítások módosítása